Hátamon A Zsákom

Szöveg népköltés: Hátamon a zsákom — vers Hátamon a zsákom, Zsákomban a mákom. Kilyukadt a zsákom, Kihullott a mákom. Aki szánja károm, Szedje össze mákom!

1. Kertészet/Méhészet/A méhészet fogalma – Wikikönyvek
2. Hátamon a zsákom - népköltés - vers
3. Rózsaliget a Pusztán – Wikiforrás
4. Menetszázad – Wikiforrás

Kertészet/Méhészet/A Méhészet Fogalma – Wikikönyvek

A Wikiforrásból Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez Havas esőt csap szemembe az északi zápor, Fejem fölött sötét éjfél fellege a sátor. Pajtás, élsz-e még? Nékem már a kezem-lábam Hideg, mint a jég. — Hármat jobbra, hármat balra, negyediket hátra — Tedd ki hékás a kulacsod a lőporos zsákra! Fogd a fegyvert szorosabban, Szempilládat le ne hunyd: Nem megyünk el innen élve, Még az éjjel meghalunk. Farkas vonít a határba, holló sír az égen. Rossz idő járhat ma nálunk, kinn a falu végen... Félsz-e czimbora? Itt a butykos, anyám küldte, Édes a bora. Mátkám is volt... faluszépe... Jézusom, ha látna! Maradj békén. Forr a vérem. Bor beszél belőled! Kertészet/Méhészet/A méhészet fogalma – Wikikönyvek. Teringettét!... hogy a mátkám... hogy a szeretőd lett?! Vért kivan a vér — Egy életed, egy halálod. Helyt állj magadér'! Tedd ki legény a gyíklesőt a lőporos zsákra! Kapd a fegyvert szaporábban, Még az éjjel meghalunk! Miatyánk, ki vagy... a mellem!... verje meg az Isten, Belémdöftél! végem pajtás... nincs, a ki segítsen. Elhágy az erőm — Mártsd meg piros vértócsába Fehér keszkenőm.

Hátamon A Zsákom - Népköltés - Vers

Ha rendkívül tetszett ez a fost, adományozhatsz egy-két piros aranyat /u/Barnika6969 felhasználónak, ha ide írod, hogy +pirosarany. Erre a fostra eddig 1 piros arany érkezett, és /u/Barnika6969 felhasználónak összesen 1 darabja van. Én csak egy kicsi robot vagyok, ha többet akarsz megtudni rólam, vagy valami problémát észlelsz velem kapcsolatban, ezt itt teheted meg.

Rózsaliget A Pusztán – Wikiforrás

A pályaudvar sárga reggeli derengésében járok-kelek. Várok egy vonatot. Az emberek köhögnek a ködben, és a mozdonyok, amelyek a távolságok presztízsével érkeznek, szintén köhögnek a decemberi hidegben, hosszan, ugatva, fájdalmasan, influenzás masztodonok, náthás szörnyek. A kijárat körül egy hegy magasodik. Ez a hegy csupa-csupa zsákokból áll. A raktár nem tudja befogadni a mindenünnen érkező szállítmányokat, sietve iderakják, a peron aszfaltjára tornyozzák, és a ruhahalom egyre nő, a zsákdomb egyre magasodik, már akkora, mint egy hegy. Menetszázad – Wikiforrás. Sokáig nézem ezt a puha, óriási hegyet. Körülötte néhány ideges ember lézeng, aki most érkezett meg, a holmija után, és a barna, durva zsákszövet uniformisában nem ismeri meg mindjárt az édes, otthoni holmiját. Én is hozzájuk szegődöm. Kutatom ─ a menekülőkkel együtt ─ a zsákok hátán az enyves cédulákat. Vajon rátalál-e egymásra ember és tárgy? Megy az ember ─ hátán háza, kebelén kenyere ─, egy sápadt kislány, egy deres öregúr, egy kaftános zsidó botorkál a hegy lábánál.

Menetszázad – Wikiforrás

A Wikiforrásból Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez A lámpáktól világos gesztenyefák sorában Víg marsot dübörögve indulnak mind előre. (Anyák, édesanyák nézik őket az árnyban. ) S ők mennek győzelemre és mennek temetőbe. A hátukon a zsákjuk, a szívükben a fájás, Az ajkukon a nóta, szilajon égbe csengő, Fölöttük leng a zászló, lelkükben fáj a válás S az anyák arca gyászos s tekintete esengő. Rózsaliget a Pusztán – Wikiforrás. A vihar viszi őket, a jó, öreg fiúkat, A vihar viszi őket, mely szerte a világon Most ráz dús palotákat, most tép borús odúkat S az ember, ó az ember, sárgult levél az ágon. A vihar viszi őket. Csákójukon virágok. (Ó életem virága: hervadt reménytelenség. ) A zászló már lobog, már a szelekbe szállong S a város holdas éje elmúlik, mint egy emlék. Ha ismerőst találok e férfi-rengetegben, E névtelen seregben, szívem úgy földobog: Érzem: testvér velük, bajtárs velük a lelkem, Veszélybe indulók, halálba marsolók!

Most felragyog egyiknek az arca, mintha belül a szájában kis villamos gömb gyulladt volna ki hirtelen, sárga húsát, vékonyka csontját rózsaszín lámpával világítja át az öröm. Csak ez az arc ragyog a ködben. Megpuhul és elszélesedik, a viszontlátás könnyes fátyola suhan rá, akárcsak rokonok láttán. Sok-sok otthon van itt. Az otthon lelke is itt van. Nézem az embert, aki rátalált az otthonára, és az első pillanatban szinte-szinte ölelkezik vele. Megtapintja a holmiját, ránéz, megszagolja, mind az öt érzékével érzékelni akarja, aztán - mint aki tilosat művel - hebehurgya gesztussal feltépi a zsák varrását, és kihúzza belőle egy avítt bordó paplan csücskét. Hogy nézi. Hogy szereti. Hogy ismeri a paplant. Ez takarta be sok-sok éven át, akkor is, mikor láza volt, és a téli éjszakán félrebeszélt. Halovány arca ezen a kábító, bordó alapon éles, megható, kísérteties. A paplan mellett narancssárga sál van. Miért mentették meg a sárga rongyot? Az otthon ellehetett volna nélküle is, de az otthon lelke követelte.

Friday, 28 June 2024

Tatai Fényes Tanösvény Belépő