Nemzeti Tehetség Program Technikai Szám - Dél Amerika Tájai

A magyar Kormány számára kiemelt nemzeti ügy a tehetségek és családjaiknak támogatása. A Nemzeti Tehetség Program az adófizetők "második" 1% felajánlásából és központi költségvetési támogatásból működik, amelynek köszönhetően évente mintegy 350 ezer tehetséges fiatal kapcsolódhat be a tehetséggondozási programokba. A Program ebben az évben is várja az SZJA- felajánlásokat a 1823-as technikai számon. Részletes információk a Nemzeti Tehetség Program online felületein a weboldalon és a közösségi médiában a, valamint a oldalakon olvashatók. Támogassa hazánk fiatal tehetségeit adója 1%-ával! Adó 1 százalék 2022. Mert a tehetség számít! A Nemzeti Tehetség Program technikai száma: 1823 Forrás: EMMI

1. Adó 1 százalék 2022
2. Dél-Korea és Amerika visszavesz a gyakorlatozásból : HunNews
3. Ave Imperatrix! – Wikiforrás
4. Verssorok – Wikiforrás
5. Kontinens – Wikiszótár

Adó 1 Százalék 2022

Részletek

Hidegen sajtolt kukoricacsíra pelleteuse Éjjeli bagoly balatonalmádi teljes film A nap az égen is neked ragyog

Egy hely ahol gyorsan át lehet szaladni a legfrissebb magyar híreken. Egyenlőre egy automatikus Index RSS feed küldi be a posztokat. --------------------------------------------------- Hungary, News, Magyarország, Hírek

Dél-Korea És Amerika Visszavesz A Gyakorlatozásból : Hunnews

Sok az orosz víz mélyiben és sok Kelet kapuinál a z óceán medrén pihen s Trafalgárnál, hol szél zihál. Ó bolygó sírok! Ó te éj! Ó naptalan nap, pusztaság! Ó néma örvény! Ó te mély! Adjátok őket vissza hát! Kinek örökre ég sebe s loholva és búsan haladsz, ó Cromwell Angliája te, minden rögért egy fiat adsz? Aranykoronád tüske már és gyász a vidám éneked, halottjaid szél és vad ár nem adja vissza teneked. Szél és vad ár és idegen part a jutalmuk mindenütt — ajkuk lezárult hidegen s mi nem szorítjuk a kezük. Mit ér, ha az egész világ behull aranyhálónkba, mondd, mikor ennen-szivünkbe rág, mi sohase múlik, a gond? Mit ér kevély hajórajunk mozgó fenyőerdője, mit? Ha otthon elfúló jajunk felhőzi házunk tájait. Dél amerika tájai. Hol vannak a derék, a hű gyorslábú angol lovagok? A szemfedőjük úti fű s köröttük a hullám zokog. Ó kedvesek, valamikor holt ajkatok beszél-e még? Ó tompa föld! Ó lomha pír! Ez hát a vég? ez hát a vég? De csönd, ez a vádaskodás szent álmukat megsérti tán: te meddő, tüskekoronás, hágj a magasba, Angliám.

Ave Imperatrix! – Wikiforrás

Tengerbe zajgó Anglia, királynő, nyugtalan vizén! Kit tisztel száz országfia, neked a világ mit izen? A fold, a csöpp üveggolyó, törékeny gömb, kezedbe van és átvonul rajt elfolyó árnyék gyanánt, homályosan a lándzsás, bíbor háború, fehértaréju, harci hab, halálos és tüzes ború, mi gyúl az Éj urainak. Ave Imperatrix! – Wikiforrás. A sárga, karcsú leopárd — isméri hitszegő orosz — ugrálva fut fekete, tárt szájjal, mert a golyó poroz. A Tenger Oroszlánja el- hagyá zafír-barlangjait s oly zivatart áll most, amely fényt, csillagot vakká vakít. Az érces-torkú harsona Pathan nádasain rivall s ind hegy remeg, ha harsog a serged, kemény fiaival. S ki gyémántalmafa alatt hűsölget, az afgán vezér, a kardjához riadva kap, hogy kéme, a mór odaér, jelentve, hogy hallá, amint már Kandakhar kapuiban dobognak a mi dobjaink, ütemes zajjal és vigan. Kelet s Dél szele elegyül, hol a kardos, tűzkoszorús angol, vérezve, egyedül a hatalom csúcsára kúsz. Ó Himaláya orma fenn, ind ég pillére, szürke jel, láttad az angol Győzelem szárnyas kutyáit?

Verssorok – Wikiforrás

Ó felelj! Szamarkand, mandulaliget, Bokhara, vörös liliom, Oxus, ahol fürgén siet turbános kalmár a sikon: Nap aranykertje, Iszpahán, mit annyi sok hivő tiport, poros és hosszú karaván cédrusfát hozva és bibort; S Kabul, a szörnyű város is, a hegyoromra meredőn, minek márványkútján a víz sosem apad a déli hőn: hol a közön, a szűk Bazár útján egy cserkeszlány vonul, kit egy kánnak küldött a Cár hűbéruri ajándokul, ─ itt röpködött a harci sas, szárnyalva a csaták körül; de a galamb nem harcias, az otthon ül — és nem örül. Verssorok – Wikiforrás. Hiába várja dobogó szerelmesét sóvár ara: halott kezébe lobogó, fölötte örvény vihara. És a szomorgó kicsike sok hónapig, sok-sok napig nem mászik apja térdire, a házban a bánat lakik. Pár bús ereklyét tartogat a halovány özvegy, szegény — kopott vállrojtot — kardokat — enyhíteni szive sebén. Mert nem az édes honi föld nyugtatja a sok daliát, tört pajzsukon nincs semmi zöld levél, szerette-szép virág. Delhi alatt alszik olyik, mások az afgán romokon, amerre a Gangesz folyik, hét ággal, sívó homokon.

Kontinens – Wikiszótár

A déli tengerpart fuvalmas Szelíd tájékirúl, Hol kék a menny s a föld örökké Tavasz-színben virúl: Két tündér vándorolt nyugotnak, Mind-kettő szép, deli; Örömtől zengenek nyomukban A lég ösvényei. Hang volt az egyik és utána Ki könnyen lengve szállt: Szép anyja Visszhang nak nevezte Az ifjú szép leányt. A lányka, anyja képe mása, Járása és szava, Egészen az volt, - tán ha gyengébb És halványabb vala. Utánok, hortyogó lován, a Vihar közelgetett; A mén sötét, lengő serénye Borítván a leget; Hogy a szülőtől elragadná A kedves magzatot: Földön és tengeren keresztűl Utánok vágtatott. Közel hallatszott már zugása, Bár amelyet vere, Feltűnni tisztán nem hagyá még A pornak fellege. Kontinens – Wikiszótár. A két vándor, hogy el ne vesszen, - A vész rohan vadúl, - Mély, bérci barlang rejtekében Hallgatva meglapúl. A vész előtör vad haraggal; - A bérci büszke cser Megroppan, - a sugár fenyőszál Szilánkokban hever. Kuszált a rét, ki van sodorva Medréből a folyam; Rom és inség marad nyomában, Amerre elrohan. S midőn jól elhaladt, csupán a vad Zugása hallaték: Kijött a hang, de gyermekét a Barlangba hagyta még.

Az idő hiába dorgál, köztük mindíg pör, meg osztály, az úrnő az utcán sort áll, kastélyán bedőlt a portál.

Készíte néki lágy mohágyat, És arra fekteté; Maga megnézni a dühös vészt, Elsuhant kifelé. De szólt még a barlangnyilásnál: 'Leánykám, itt maradj! Szavamra majd midőn kiáltok, Rögtön viszhangot adj; És tudd, ha nem hallasz kiáltást, Hogy veszve már anyád; És én tudom, hogy veszve vagy, ha Választ ajkad nem ád! ' Elszállt a hang és öszvejárta A bércet és mezőt; S látván, hogy a vész messzeföldnek Vidékin jár, üvölt: Kiáltott - és saját szavánál Nem hallott egyebet; Ismét, meg ismét... s hangosabban, De semmi felelet...! 'Ah gyermekem, kedves leányom! Miért hallgat szavad? Meglesve a vész, rejtekedből Kicsalt és elragadt! Ah mért éljek nélküled én is...! ' Ím, visszatér a vész: Szólt, s a vihar karjába futva, Zokogva elenyész. Viszhang, a barlang rejtekében Ülvén addig magán, Édesded, mély álom nyomá el A szirt mohpamlagán. De rögtön felrezzent ijedve... És hosszan hallgata, Mi volt ez? álmodott csupán? vagy Hangnak zengő szava...? De nem hallott mást a viharnál, Amint zuhogva ment; Az is lassan elhalva, - végre Lőn szerte néma csend.

Tuesday, 27 August 2024

Sárosd Orvosi Rendelő