Bartis Attila Nyugalom

Bartis Attila neve számomra egészen A nyugalom című műve olvasásáig szinte ismeretlen volt, jóllehet az első oldalak után rá kellett jönnöm, hogy egy kiváló írót ismerhetek meg a könyvén keresztül. Az Erdélyben született szerző a '80-as évek derekán költözött Budapestre, azóta öt kötete jelent meg, több neves díjban is részesült, ám ismertségét leginkább ennek az alkotásának köszönheti. Fájó őszinteséggel ír a rendszerváltás utáni korszak ideológiai és erkölcsi zavaráról, miközben egy fiatal férfi szélsőséges érzelmekkel és ambivalens kapcsolatokkal teli életébe nyerhetünk betekintést. Weér Andor, a későbbi híres író látszólag különösebb gond és probléma nélkül éldegél, azonban a kialakult kép mögé nézve rádöbbenhetünk, hogy a helyzet ennél sokkal rémisztőbb. Bartis Attila: A ​nyugalom - Moha olvasónaplója. Pesti lakásában anyjával, a korábban ünnepelt színházcsillaggal együtt próbál élni, s elviselni az öregedő asszony kibontakozó őrültségét és elviselhetetlen személyiségét. Az egykoron közismert nő több mint egy évtizede nem tette ki lábát a lakásajtón kívülre, lányát jelképesen eltemette annak disszidálása után, egyetlen célja csak fia életének ellehetetlenítése, s állandó panaszaival és siralmaival már az egyetlen hozzátartozóját is az őrületbe kergeti.

• A nyugalom · Bartis Attila · Könyv · Moly
• Irodalom ∙ Bartis Attila: A nyugalom
• Bartis Attila: A ​nyugalom - Moha olvasónaplója

A Nyugalom · Bartis Attila · Könyv · Moly

Bartis a történetben szinte költői eszközökkel mesél, és beszélteti szereplőit. A drámai cselekmény mellett helyenként a humornak is jut hely, ellensúlyozva a komor, nyomasztó hangulatot. Nagyon tetszettek az író álmainak a megjelenítései, szimbolikája, továbbá a Kádár-korszakbeli és rendszerváltás környéki életképek, hangulatok felvillantása, beleszövése a regénybe. A nyugalom · Bartis Attila · Könyv · Moly. Szóval sok-sok fénylő mozaik darab, mindegyik másképp néz ki, de mindegyik a helyén van és tökéletes az egész. Értékelés: 5/5

Irodalom ∙ Bartis Attila: A Nyugalom

Ám voltak oldalak, amiket némi áttekintés után csak átlapoztam. Nem a szex miatt, dehogy, kicsit sem vagyok aszexuáls, vagy prűd, s vallom, hogy mindenki azt művel akivel akar, ami mindkettőnek jó és mindkettő által elfogadott, s ennek leírása sem háborít fel (mert pl. szopást úgy leírni, ahogy Bartis tette, nem semmi, komolyan; meg a többi sem! ). Tehát nem ez volt az ok. Valami olyan érdeklődésvesztésem volt, amit nem tudok megmagyarázni. Egyszer olvastam egy vitát arról, hogy mi fontosabb a mondanivaló vagy az esztétika? S melyik elfogadhatóbb önmagában, a másik nélkül: a mondanivaló esztétika nélkül, vagy az esztétika mondanivaló nélkül? Nem emlékszem, hogy a dűlőre jutásról olvastam volna náluk. Amikor letettem a Nyugalom -ot (de vacakul néz ez így ki! :-)), valami hasonló kétségeskedés volt bennem. Irodalom ∙ Bartis Attila: A nyugalom. Az, hogy a stílus, az esztétika (tekintsünk el a gyomorforgásomtól a nagymami-szex kapcsán, leszek még én nagypapi, ha minden jól megy! ) teljesen ott van, az kétségtelen. De a bajom az volt, hogy amikor Szerelmetesfeleségtáram megkérdezte, na miről szólt, akkor nem tudtam megmondani.

Bartis Attila: A ​Nyugalom - Moha Olvasónaplója

Például az, hogy A nyugalom előtt esélyem sem lett volna eljutni Kínába. Vagy fel sem merülhetett volna, hogy egy jávai faluból válaszoljak az ön kérdéseire. Igaz, ezek olyasmik, amik más úton is bekövetkezhetnek egy ember életében, csak én nem ismerem azokat az utakat. Az ismertség, legyen az bármekkora, valamiféle változást hoz mindenki életében. Aminek egy része jó, és azt általában mások is látják, egy része meg kifejezetten keserű, amit általában mások nem látnak, igaz, nem is illik panaszkodni miatta. De a leglényegesebb változást nem a hírnév hozza, hanem maga a munka. És az a változás mindig belül történik. Olyan nincs, hogy valaki leül az íróasztalhoz, megír egy regényt, majd feláll, mint aki jól végezte dolgát, és ugyanonnan folytatja az életét, ahol a regény előtt abbahagyta. Teljesen mindegy, hogy három hónapig ül ott, vagy tizenöt évig, esetemben az is mindegy, hogy A nyugalom, vagy A vége, soha nem ugyanaz az ember áll fel az asztaltól, mint aki oda leült. Az írás egy olyan munka, amelyben kisebb szerepe van annak a tudásnak, amellyel már rendelkezem, mint annak, amelyre pont e munka során teszek szert.

Kertész Irén Magvető, 2001; 325 oldal, 1890 Ft

A szerző harmadik prózakötetét elsőre katartikus gyötrelmek közt olvastam, és a végén biztos voltam benne, hogy ez a legjobb könyv, ami az utóbbi években a kezembe került. Aztán elolvastam még egyszer, és a fenti benyomás nagyjából a visszájára fordult. Ami nem véletlen. A nyugalom megfelel a regény műfaja adta kívánalmaknak: van benne számos fordulat, a nyelv kimerítő ismerete, csattogó párbeszédek, mesélőkedv és -készség, a kor illusztratív tulajdonnevei egyéni helyesírással (Rakéta regényújság, Polskifiat). És van tartalma. Nagyon is. Egy szimpatikus fiatalember másfél évtizeden át ápolja mindhalálig őrült édesanyját, a levitézlett színésznőt, aki ezzel fogságban tartja őt vagy ő az anyát, vagy mindkettő; és ebbe az ödipális beütéssel tarkított kapcsolatba pottyan bele az ifjú vetélytársnő, aki próbálja megváltani a hőst és viszont, de hamarosan maga is tönkremegy ebbe, és eltűnik a színről. Tehát a történet. Itt van a probléma. Először is egy kis kekeckedés: miért pont ott van a határ, ahol van?

Friday, 28 June 2024

Egyedi Ajándék Óvónőknek