Nem Felejteni, Csak Túllépni – Alice In Chains: 'Rainier Fog' Lemezkritika | Rockbook.Hu – Bmw M635 Csi E24 Eladó! | Seemta Fórum

Legrosszabb esetben is egy olyan albumot kapunk, amin még ha a megszokott, bevált panelek kapnak is csak helyet, túl nagyot csalódni nem fogunk. A lelkesedés pedig azért volt ilyen mérsékelt, mert bár tényleg megszerettem ezt a két nótát, nem volt meg az a mellbevágó hatás, mint amikor elsőre csendült fel a Hollow, a Check My Brain, vagy amikor egy egész este csak a Your Decision szólt a hangszórókból, miután először hallottam. Azért be voltam sózva rendesen, ráadásul a Never Fade után még inkább kezdtem felpörögni, mert már rögtön az első pár ütem a Facelift hangulatát idézte fel bennem. Ez a kis kikacsintás a gyökerek felé pedig kellőképp felpiszkálta bennem a parazsat. A megjelenés napján már úgy indultam munkába, hogy útközben a Rainier Fog szólt, ez azért elég sokat dobott a pénteken. A sort a The One You Know nyitja, ami remek döntés. Egyrészt ismerjük, másrészt jó hidat képez az előző lemeztől, mert megvan benne az a sötét, súlyos, durva hangulat, ami az újkori Alice In Chainst igazán jellemzi, ugyanakkor a refrén dallamvilága - ami talán még a Check My Brainen is túltesz ilyen téren - megmutatja, hogy a lágyabb, fogósabb témáknak sem leszünk híján.

• Bmw 635 csi hartge

Aztán a Fly fel is oldja ezt a brutális hangulatot, az első akusztikus nóta ez a sorban, és igazából önmagában nem is rossz. Csak azért érzem kicsit gyengécskének, mert ilyen téren annyira zseniálisakat alkottak már, hogy bizony nehéz minden egyes alkalommal felnőni hozzá, még ha nem is más a mérce, mint ők maguk. Ettől függetlenül jól esett hallgatni, és jó helyen is sütötték el. S ha már úgyis annyi szó esett a múltidézésről, a refrén végén, egészen konkrétan a "They paved the road with fool's gold" sornál egyből úgy rázott ki a hideg, mint amikor a Breaks My Backet hallgattam a Boggy Depotról. Még azt is el tudom képzelni, hogy nem is véletlen ez teljesen. Video of Alice in Chains - Drone (OFFICIAL 2018) A Drone bluesos hangulatú nyitótémája egyszerre hozta magával a Hate To Feel hangulatát a réges-régi, Facelift előtti demók atmoszférájával, amikor még ők is bőven a saját útjukat keresték. Aztán mégis átfordul valami teljesen másba. Mintha csak be szeretnének minket palizni. "Azt hitted, hogy most hallasz egy olyan számot, ami mintha csak a Dirtről maradt volna le.

megjelenés: 2018 kiadó: BMG pontszám: 10 /10 Szerinted hány pont? Lehet, merészség azt kijelenteni, hogy a DuVall-féle lemezek közül ez az új a legtartalmasabb, legjobb, legmélyebb, leginkább magával ragadó – ki-ki ízlése szerint alkalmazza a jelzőket, és biztos, hogy egy év múlva újra meg fogom vizsgálni ezt a kérdést, de jelenleg annyira közel érzem magamhoz ezeket a dalokat, mint mondjuk egy minden idők best of AIC válogatását. Mindenesetre a valóban túlzó jelzőket mellőzve főhajtás illeti Jerry Cantrellt, hogy ilyen mélyre engedett bennünket a saját legbenső intim szférájába – a lelkébe –, amihez elég csak beleolvasni pár dalszövegbe. Noha ízig-vérig Alice In Chains a zene, néhány "apróságot" tekintve, amelyek a lemez fő csapásvonalát is megadják, azt mondanám, hogy ez összességében több. De minél több? A soknál több? Úgy érzékeltetném, hogy más, rájuk korábban nem jellemző ízeket is megvillantanak, ez pedig magasabbra helyezi ezeket a dalokat. (És megint, minél magasabbra? Mi a magasság mércéje egyáltalán?... )

Talán akképp tudnám körülírni, hogy ha egy útvesztőben bolyongsz, és kétfelé ágazik az út, de mindkét út végül a célhoz vezet, csak másképp, nos, ilyen ez a lemez. De ködös körülírások helyett konkrétumokkal alátámasztva azt mondom, hogy a Maybe sokvokálos, minden eddiginél lazább hangulatú pár perce mást mutat – noha a szöveg pont a lazaság ellenkezőjét sugallja, mégis optimistának érzem a végkicsengést, egyfajta vállat megvonós, továbblépős gondolattal pontot téve a végére. A Never Fade már-már hardrockos riffelése, groove-ja és azonnal fülbetapadó refrénje is új vizekre evez, és a Rainier Fog középrészénél a leállós, lebegős részt, majd az abból kivezető, háttérben megbúvó riffet és énekdallamot sem mondanám bevált fogásnak. William Duvall a So Far Under képében egy teljesen saját szerzeményt is a lemezen tudhat, és ha nem néztem volna utána, nem mondom meg, hogy nem Cantrell-dal, főleg, hogy annyira régies ízű bizonyos pillanataiban, ami még lidércesebbé varázsolja. Persze mindezek mellett klasszikusabb hangulatú számokra is ráakadhattok, mint a Red Giant vagy a nyugtalanító, tüskés jégvermet megidéző Drone, amelyben maga Chris DeGarmo (egykori Queensryche, Seattle... ) játszotta fel az akusztikus részeket.

Valahogy ennek az egész történetnek a végkifejlete mindaz, ami a Rainier Fog 10 dalába bele lett sűrítve. Kiforrott, megcsiszolt, kellemesen tálalt, élét vesztett önkifejezés. Az a rengeteg érzelem, amit a dalok hordoznak elég nehezen emészthető. Még akkor is, ha az esetek nagy részében tompábbak a kifejezés eszközei. Én nem találtam azokat a vagány húzásokat, élére reszelt megoldásokat, amik jellemezték a Black Gives Way To Blue (2009) vagy éppen az utolsó The Devil Put Dinosaurs Here (2013) albumot. Ami nem feltétlenül zavar, de kellett egy kis idő, hogy megértsem, miről is van szó. Megyünk előre az időben, William DuVall tökéletesen beilleszkedett a képbe, de ezzel más irányt mutat a történet. Sokáig bizonytalanul álltam az egész hangfelvétel előtt, még akkor is, ha egy bika riffel nyit a The One You Know című dal. Vagy éppen messzire repít a Maybe felépítése és énektémája. Valahogy mégis meglehetősen nyomasztó volt napokig a benyomásom a mesterműről. Értelem szerűen nem a dalok minőségét vonom kétségbe, hiszen nagyon profi anyagot tart a kezébe, aki meghallgatja a hatodik stúdiólemezt.

48 Másfél tonnányi tökély Galéria: BMW 635 CSI Paul Bracq nem egy Chris Bangle-jellegű forradalmár volt, csak jó formatervező, valahogy nagyon érezte az örök érvényű formákat. Már a Mercedesnél is csak ilyeneket csinált. Mint a 250 SL, de leginkább az állólámpás, és az ember azt gondolta volna, a csávót az isten is Mercedes-designernek teremtette. De nem: általános zseninek, akinek minden méretarányban, színben és kategóriában, akár még kártyára nyomott színes rajz formájában is megunhatatlanok a formái. Az ember nézegeti, akár élőben, akár egy kopott, horpadt matchboxon, és elfelejti minden baját; Bracq Mercedeseit simán lehet mandala helyett szuggerálni. M635 CSi, Paul Bracq szobra Galéria: BMW 635 CSI Szívesen áradoznék az állólámpás formájáról, de most a BMW M635 CSi a munkadarab. Bracq fájdalmasan rövid időt töltött a BMW-nél, de 1970 és 1974 közti regnálása során olyan mobilszobrokat tervezett, mint az M1 alapjául szolgáló Turbo tanulmányautó, és persze ez, a 6-os kupé. Nem tudok róla mit mondani, kicsit mindig megrogynak a lábaim, ha látok egyet.

Bmw 635 Csi Hartge

Az erőt egy sorhatos, 3, 4 literes motor adja, és a legenda szerint a BMW kifejezetten a Motorsport Edition számára eszközölt néhány változtatást, hogy néhány lóerővel többet hozzon ki belőle, hogy kompenzálja a szériafelszereltség által generált extra tömeget. A négyfokozatú automata váltós jármű hét és fél másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, a csúcssebessége pedig 233 km/óra. A tulajdonos azonban nem elégedett meg ennyivel, légrugót szereltetett be, hogy közelebb hozza az aszfalthoz és egy kicsit több tartást adjon neki. Ezen felül a későbbiekben a kormánykereket is szeretné kicserélni, ugyanis nagynak érzi. Összességében elmondható, hogy ezt a BMW 635CSi Motorsport Edition modellt úgy alakították át ízlésesen, hogy közben megőrizte a az időtlen, elegáns vonásait. Mindeközben Esztergomból kerültek nyilvánosságra kémfotók az új Suzuki S-Crossról, amiket itt lehet megtekinteni. További BMW-hírek

4500-as fordulatszámon éri el a csúcsnyomatékot, ami 330 Nm, 6, 9 másodperc alatt van 100-on, ami ma sem rossz. Nem lő ki, csak mint egy nagyon erős motorcsónak, aminek mégiscsak a levegő közegellenállásának nyolcvanszorosát kell legyűrnie. Örvényleni viszont mégiscsak a levegő örvénylik körülötte, és ez 100-as tempó fölött azért már hallatszik is szépen. Hiába, az 1980-as években még vagy keret nélküli volt egy oldalablak, vagy csendes, a kettő együtt nagyon nem ment. Vezettem már ezt az autót, de a váltóján mindig felsóhajtok, hogy oké, az S2000 az etalon, és az Aisin ma is ír maximális-közeli dolgozatokat, de lám, valamikor a BMW is tudott ilyesmit. Az autóban nincs sok kilométer, egy váltócsere már volt benne, de csak mert a tulajnak volt egy ilyen váltója, és akkor miért is ne cseréljük már ki. Hasonló alapon ("kell egy projekt") van egy olyan terv, hogy idén csavarra szétszedik és összerakják a motort. Elég népes delegáció hajtogatja, hogy nem kéne, minek azt. Ha éppen kitapossuk a belét, jön a kipufogóból egy kis kékesszürke füst, de hát miért ne jönne?

Friday, 26 July 2024

Mugen Race Nyári Kabát