Alice In Chains Rainier Fog Full Album | Alexandr Szergejevics Puskin: Jevgenyij Anyegin (Elemzés) &Ndash; Oldal 8 A 12-Ből &Ndash; Jegyzetek

megjelenés: 2018 kiadó: BMG pontszám: 10 /10 Szerinted hány pont? Lehet, merészség azt kijelenteni, hogy a DuVall-féle lemezek közül ez az új a legtartalmasabb, legjobb, legmélyebb, leginkább magával ragadó – ki-ki ízlése szerint alkalmazza a jelzőket, és biztos, hogy egy év múlva újra meg fogom vizsgálni ezt a kérdést, de jelenleg annyira közel érzem magamhoz ezeket a dalokat, mint mondjuk egy minden idők best of AIC válogatását. Mindenesetre a valóban túlzó jelzőket mellőzve főhajtás illeti Jerry Cantrellt, hogy ilyen mélyre engedett bennünket a saját legbenső intim szférájába – a lelkébe –, amihez elég csak beleolvasni pár dalszövegbe. Noha ízig-vérig Alice In Chains a zene, néhány "apróságot" tekintve, amelyek a lemez fő csapásvonalát is megadják, azt mondanám, hogy ez összességében több. De minél több? A soknál több? Úgy érzékeltetném, hogy más, rájuk korábban nem jellemző ízeket is megvillantanak, ez pedig magasabbra helyezi ezeket a dalokat. (És megint, minél magasabbra? Mi a magasság mércéje egyáltalán?... )

• Tatjana és Olga (Puskin: Anyegin) | doksi.net

Hogy Kurt Cobain és Chris Cornell nélkül a Nirvana és a Soundgarden történetének le kellett zárulnia, az tiszta sor. És ma már legalább ennyire egyértelmű, hogy az Alice In Chains sztorija nem érhetett véget Layne Staley halával, bármily karizmatikus frontember is volt. A Black Gives Way To Blue és a The Devil Put Dinosaurs Here albumok ismeretében ugyanis senki nem kérdőjelezheti meg, hogy a seattle-i csapatnak a továbbiakban is volt érvényes – ugyanakkor a klasszikus lemezekhez méltó színvonalú – mondanivalója. A Rainier Fog pedig talán végérvényesen meggyőz mindenkit arról, hogy a 2018-as Alice In Chains véletlenül sem tekinthető egy egykori rocklegenda igen meggyőző utódzenekarának. Egyrészt, mert – megkockáztatjuk – az új lemez talán két elődjénél is hajszálnyival erősebbre sikeredett, másrészt, mert a 2000-es évek kiadványai közül ez az anyag érezteti leginkább, hogy a zenekar új utakon jár. Természetesen ízig-vérig Chains-műről beszélünk, hangvételében azonban mégis valamennyire más, mint a korábbi anyagok.

Megjelent az Alice in Chains hatodik nagylemeze. 2013 óta nem írt stúdiólemezt a társaság, akik amúgy sem a sorozatgyártott felvételeikről híresek. Ráadásul a Rainier Fog címre keresztelt anyag a szülővárosban, Seattle-ben lett rögzítve, külön pikantériát adva az egész cuccnak. Hogy milyen lett a végletekig profira csiszolt hangzással előrukkoló, új felvétel, megpróbáljuk elmesélni. "Nagyon nehéz annak a fickónak lenni, akinek állandóan a halott barátairól kell beszélgetnie. Miután tizenöt éven keresztül róluk beszélsz, egy ponton már csak az életre akarsz fókuszálni, tovább akarsz lépni, mert ezek azok a dolgok, amiket valóban befolyásolni tudsz. Pokolian hiányzik mindegyikőjük! " – fogalmazott egy interjúban Jerry Cantrell. Az 51 éves, tizenöt éve tiszta zenekarvezető talán ezekben a mondatokban foglalta leginkább össze, mindazt, amit én a lemeztől kaptam. Persze nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen az idő múlásával mindenki változik, extrán igaz ez egy ilyen intenzív zenei közegből gyökeredző, az évtizedek alatt számos tragédiát és kisebb-nagyobb lelki válságot megélt társaság esetén.

Ide sorolnám a líraibb hangulatú Fly-t, meg a lebegős-sejtelmes Deaf Ears Blind Eyes is akadály nélkül hozza a '90-es évek világát, a hullámozva vánszorgó, kellemetlenül sikerült tripet megzenésítő So Far Underrel együtt. A záró, hét perce feletti All I Am pedig a zenekar olyan mérföldköve, amit talán még sosem csináltak, ennyire végtelenül szívbemarkoló módon reménytelen, végtelenbe nyúló dalt talán sosem írtak, főleg tőlük ennyire szokatlan zenei eszköztárral. Egyszerre okoz konstans libabőrt, és végtelenül összetörtnek érzed is majd magad, ha hallgatod. A gitárszólókat külön ki kell emelnem, mindenhol csodálatosak, káprázatos Jerry Cantrell játéka, valahogy most mintha újraértelmezte volna önmagát, és mindent, ami benne, meg az ujjaiban, a szívében rejtőzött. Mindegy, hogy csak pár hangot fog le, vagy egy hosszabb témába bonyolódik bele, minden gitárszóló különálló, tükörfényesre csiszolt gyöngyszem, amely kisimogatja a gyűrődéseket a lelkünkből. És akkor meg is követem magam rögtön, hogy miért rokonszenves az újkori pozitív Alice In Chains, hiszen a Rainier Fog ugyan nem depresszív, de bizonyos pontjain végtelenül szomorú.

Az elbeszélő ebben a hangulatban találkozott vele, s mert hasonló hangulat lepte meg őt is, barátja lett Anyeginnek. Megszerette, mert alapjában véve becsületes volt. Tatjana és Olga (Puskin: Anyegin) | doksi.net. Anyeginről festett, ironikusan színezett rajz és az elbeszélő önportréja között oly sok a közös vonás, hogy az író fontosnak tartja leszögezni: a falusi táj szeretetében mindenesetre különbözik barátjától, s nem önmagát ábrázolta benne, mint Bryon a maga hőseiben. A kiégett szívű, az élet értelmes célját nem találó, a sorstól rámért boldogtalanság pózában tetszelgő Anyegin egy fölényeskedő gesztussal utasítja el "ostobán" élete megváltásának nagy lehetőségét, az ölébe hulló boldogságot, Tatjána szerelmét. ugyanakkor a szenvtelen közöny és cinizmus, becsületkódexeken nevelt álszemérem hajszolja gyilkosságba is: párbajban megöli legjobb barátját, Lenszkijt, s ezzel megpecsételte életét. Évek múlva, huszonhat évesen bukkan fel újra Péterváron, s csak mos, miután bolyongásai során végleg levetette a bryonkodás maszkját, csak most ismeri fel, hol és mikor hibázta el életét.

Tatjana És Olga (Puskin: Anyegin) | Doksi.Net

Anyegin Moszkvában született, főnemesi család gyermekeként. Minden rendszer nélkül nevelték szülei, szellemi fejlődését egy másodrendű francia nevelőre bízták. Kitűnően beszélt franciául. 1811-ben beíratták abba az intézetbe, melyet I. Sándor cár alapított azért, hogy a birodalom számára képzett tisztviselőket neveljen. 6 évig volt itt, itt vált benne tudatossá, hogy költő, s számára e hely a barátság eszményi birodalmává lett. 1817-ben tanulmányai befejezése után Páterváron a Külügyi Kollégiumba osztották be titkárnak. A főváros megszédítette, felszabadult, bohém életet élt. Tagja lett a Zöld lámpa elnevezésű irodalmi-baráti társaságnak. Fő műve az Anyegin, 7 éven át írta (1823-1830). Az aránylag hosszú időtartam azzal járt együtt, hogy személyes életsors fordulatának függvényében az író többször változtatott a regény tervezetén, terjedelmén. Nyolc fejezetből áll a végleges mű. Puskinra erősen hatott Byron. Byroni világfájdalom jellemzi az Anyegint. Puskin alkalmanként meg-meg jelenik a műben.

De mikor azt látja, hogy Olga "felhevül, s hiú leányarcát láng borítja" miközben Anyeginnel táncol, felteszi magának a kérdést: "Kacér kis fruska volna? " Lenszkijt halála után "nem sokáig siratta Olga". Férjhez ment ifjan és korán. Mikor Tatjana találkozott Anyeginnel "a vágytól rég búra vált kedve, már rég hevült s ábrándozott", "várt, várt a lelke… valakit". Ez a valaki Anyegin lett. Tatjana "lélek-tüzén életre kelnek regényhősök, regény szerelmek" "s mind egy alakká egyesül, s mind Anyeginná testesül". Tehát Tatjana nem magába Anyeginba szeret bele, hanem az ábrándba és a képzeletvilágban alkotott képbe. Tatjana "magát hősnőnek képzeli". Az Anyeginnek címzett levélben Tatjana annak ellenére, hogy tudja: nem jól és nem helyesen cselekszik, kimondja: "Tied szívem, téged szeret". Miután ellenállásba ütközött és visszautasították szerelmét, egyedül maradt. Puskin szerint "hervadoz már teste-lelke". Puskin leírja, hogy Olgával ellentétben – akit a nagyvárosi élet felé vitt a sors – "Tatjánk orosz volt ösztönében" és a "zord szépségét élvezve, mélyen szerette az orosz telet".

Sunday, 1 September 2024

Harry Potter Bolt Budapest