Horváth Ilona Zserbó / Alice In Chains Rainier Fog Full Album

Ezt azért írom le külön, mert múltkor volt egy főzőműsor a tévében, ahol a forró vizet a csokihoz keverték, mert azt hitték, hogy úgy kell… Én meg majdnem lefejeltem a képernyőt (később a séfek is, amikor meglátták…) Frissítés! Vigyázzatok, mert több Horváth Ilonaként említett recept kering a neten, de ez az eredeti!

• Cukormentes zserbó (teljes kiőrlésű) - sugarfree dots

Cukormentes Zserbó (Teljes Kiőrlésű) - Sugarfree Dots

A tepsire helyezzünk egy sütöpapírt, majd erre az elsö kinyújtott lapot. Ezt kenjük meg böségesen a lekvárral, majd szórjuk meg a cukorral elkevert dió felével. Mehet rá a második lap, szintén megkenjük és meghintjük a maradék cukros dióval. Erre jön a harmadik lap, ami lehet egy picit hosszabb, hogy betakarja a széleket. Egy órán át szobahömérsékleten kelesztjük. Az idö leteltével a tetejét villával megszúrkáljuk és 150-170 fokos sütöben addig sütjük, míg szép aranybarna színe nem lesz. Cukormentes zserbó (teljes kiőrlésű) - sugarfree dots. Amikor a tészta elkészült és kihült, vízgöz felett megolvasztjuk az étcsokit a kis vajjal és vékonyan bevonjuk a zserbó tetejét. Letakarva napokig nagyon finom marad!

Ez a réteg tulajdonképpen lezárja a süteményt, és a csokifedél alatt napról napra puhább, omlósabb lesz a zserbónk, ahogy az ízek összeérnek.

Legrosszabb esetben is egy olyan albumot kapunk, amin még ha a megszokott, bevált panelek kapnak is csak helyet, túl nagyot csalódni nem fogunk. A lelkesedés pedig azért volt ilyen mérsékelt, mert bár tényleg megszerettem ezt a két nótát, nem volt meg az a mellbevágó hatás, mint amikor elsőre csendült fel a Hollow, a Check My Brain, vagy amikor egy egész este csak a Your Decision szólt a hangszórókból, miután először hallottam. Azért be voltam sózva rendesen, ráadásul a Never Fade után még inkább kezdtem felpörögni, mert már rögtön az első pár ütem a Facelift hangulatát idézte fel bennem. Ez a kis kikacsintás a gyökerek felé pedig kellőképp felpiszkálta bennem a parazsat. A megjelenés napján már úgy indultam munkába, hogy útközben a Rainier Fog szólt, ez azért elég sokat dobott a pénteken. A sort a The One You Know nyitja, ami remek döntés. Egyrészt ismerjük, másrészt jó hidat képez az előző lemeztől, mert megvan benne az a sötét, súlyos, durva hangulat, ami az újkori Alice In Chainst igazán jellemzi, ugyanakkor a refrén dallamvilága - ami talán még a Check My Brainen is túltesz ilyen téren - megmutatja, hogy a lágyabb, fogósabb témáknak sem leszünk híján.

Megjelent az Alice in Chains hatodik nagylemeze. 2013 óta nem írt stúdiólemezt a társaság, akik amúgy sem a sorozatgyártott felvételeikről híresek. Ráadásul a Rainier Fog címre keresztelt anyag a szülővárosban, Seattle-ben lett rögzítve, külön pikantériát adva az egész cuccnak. Hogy milyen lett a végletekig profira csiszolt hangzással előrukkoló, új felvétel, megpróbáljuk elmesélni. "Nagyon nehéz annak a fickónak lenni, akinek állandóan a halott barátairól kell beszélgetnie. Miután tizenöt éven keresztül róluk beszélsz, egy ponton már csak az életre akarsz fókuszálni, tovább akarsz lépni, mert ezek azok a dolgok, amiket valóban befolyásolni tudsz. Pokolian hiányzik mindegyikőjük! " – fogalmazott egy interjúban Jerry Cantrell. Az 51 éves, tizenöt éve tiszta zenekarvezető talán ezekben a mondatokban foglalta leginkább össze, mindazt, amit én a lemeztől kaptam. Persze nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen az idő múlásával mindenki változik, extrán igaz ez egy ilyen intenzív zenei közegből gyökeredző, az évtizedek alatt számos tragédiát és kisebb-nagyobb lelki válságot megélt társaság esetén.

Azonban az általa egyedül jegyzett So Far Under hallatán nem lehet kétséges, hogy kivételes képességű dalszerző, és tökéletesen magáénak érzi az Alice In Chains világát. A Rainier Fog a 9-10. dal tájékán sem laposodik el, az All I Am – mely egyben a lemez legsötétebb momentuma – pedig csont nélkül kiérdemli a "mestermű" titulust. Könnyen lehet, hogy az új album szabadabb felfogása megfekszi egyes ősrajongók gyomrát, ez viszont nem változtat a lényegen, miszerint a Rainer Fog egy toronymagas színvonalú alkotás. Kiadó: BMG Alice In Chains: Rainier Fog Forrás: zene friss

Ez egy mestermű, és ezek után mást már felesleges is mondanom. Összességében az egész Rainier Fogra jellemző, hogy elképesztően dallamos, különösen az énektémák terén, ráadásul DuVall és Cantrell hangja között is szinte teljesen elmosódnak már a határok. Duettként éneklik végig az egész lemezt, tökélyre fejlesztették az évek során ezt az előadásmódot. Olyannyira, hogy még úgy is fontosnak tartottam ezt kiemelni, hogy valójában ez a megszólalás már a kezdetek óta az Alice In Chains védjegye, ahogy azt mindenki kívülről fújja. Egyszerűen az az érzése támad az embernek, hogy így aztán még soha nem szólt. Hihetetlen harmónia kapcsolja össze a két frontembert. Egész más szisztéma mentén dolgoznak ők együtt, mint ahogy Cantrell és Staley tette, csak a módszer veleje az, ami változatlan maradt. Így a Rainier Fog azt kell mondjam, minden nemében kellemes csalódás volt. Visszatekintés ez a múltba, az a fajta, amikor az ember végre túllép már az árnyakon, de még utoljára vet egy pillantást maga mögé, mielőtt végleg elengedné az egészet.

A seattle-i banda legutóbbi lemeze még 2013-ban jelent meg The Devil Put Dinosaurs Here címmel, ami a második volt William DuVallal a frontvonalban. Noha túlzás lenne azt állítani, hogy 5 éves csendet tört meg az Alice In Chains a napokban kiadott Rainier Foggal, hiszen folyamatosan turnéztak, július 1-én pedig Magyarországra is visszatértek szűk 9 év elteltével ( koncertbeszámoló itt), nagyon vártunk már egy új anyagot. Az előző kettő után a jelenlegi felálláson lehetett érezni, hogy van még bennük energia, van még mit mondaniuk. S bár az eltelt idő nem volt kevés, azért nem emelkedett a Rainier Fog Chinese Democracy féle magasságokba, hogy az új Tool lemezről már ne is beszéljünk. Májusban kaptuk meg az első ízelítőt, a The One You Know ismerősen beteg nyitóriffje és a refrén harmóniái kb. olyannak hatottak, mint az első korty víz egy sivatagi túra után. Majd később a So Far Under - ami leginkább a The Devil Put Dinosaurs Here hangulatát idézte fel - csak tovább erősíthette bennünk azt az érzést, hogy nincs mitől félnünk.

A grunge egykori nagy hősei közül hozzám mindig az Alice In Chains állt a legközelebb, annak ellenére, hogy egy időben megrögzött soundgardenista voltam, az akkori társaság egyensúlyának megőrzése miatt. Aztán a 'garden elkúszott mellőlem, az AIC-től meg minden lemez favorit – bár tény, hogy ugye nincs belőlük túl sok. És ebből a kevésből is három már "új korszakos". Előre leszögezem, hogy nagyon, sőt, NAGYON szeretem a William DuVall-lal készült albumokat. Jó ideig morzsolgattam magamban, hogy mi az, ami ennyire megfogott 2009-ben a Black Gives Way To Blue -ban, aztán jött a hirtelen megvilágosodás: azon kívül, hogy ízig-vérig Alice In Chains a zene, a hangulata (mondhatnám azt is, hogy kisugárzása, mert pontosan illik ez a jelző is rá) pozitív és életigenlő, a korábbi korszak(nak megfelelő) depresszív atmoszféra helyett. Mondhatnám azt is, hogy ez az AIC v2. 0, egy továbbfejlesztett verzió, ami jobban is esik mostanában, mert én sem szeretek már depresszíven merengeni az élet nagy dolgain úgy, mint a '90-es években.

Így volt ugye? Ismerd be. Nem baj, de akkor most nagyon meg fogsz lepődni. " Ilyen gondolatok motoszkáltak a fejemben, és habár imádom azt az albumot elejétől végéig, de hálát adok Jerry Cantrellnek, William DuVallnak, Mike Ineznek és Seann Kinneynek, hogy nem olyan, olcsó trükkökkel próbálkoztak, mint gyakorlatilag a saját régebbi dalaikat lenyúlni, a kreativitás bármiféle jele nélkül. Egy nóta van, amit nem tudok igazán hová tenni, a Deaf Ears Blind Eyes. Egy kicsit semmilyen lett, pedig érdekes benne a zongorabetét, ami ráadásul még meg is lepett. Gyönyörű harmóniákkal operál a gitárszóló, az azt követő énektémáról már nem is beszélve. De mégis kevés. A Maybe viszont egyből visszaránt. Kifejezetten tetszenek benne a bontogatott akusztikus gitárfutamok és újfent a refrén. Jön aztán So Far Under, ami a második kislemez volt, így ismerhetjük már egy ideje. Számomra ez inkább a lemez azon, egyébként kisebbik részéhez tartozik, amelyekre kevésbé jellemző a Rainier Fog egyedi atmoszférája.

Tuesday, 13 August 2024

Metal Shop Budapest